1975-ben a városnak ez a része még szinte beépítetlen volt, az építkezéskor az árkok, építési anyagok között őzek futkostak. Az iskola elkészült, és szeptemberben benépesült. Itt indult a város első tagozatos képzése, a testnevelés tagozat. Nem volt könnyű ez a feladat, hiszen sok helyről kerültek ide a zömében frissen végzett pedagógusok. Ahogyan a város épült, terjeszkedett, növekedett a tanulói létszám, a tanulók összetétele is nagyon sokféle volt. Az eredmények azonban lassan megmutatkoztak, és ezt az ott dolgozó sok nagyon lelkes, gyermekeket szerető, jó felkészültségű kollégának lehetett köszönni.
No, meg természetesen a szülők támogatásának. A testnevelés tagozat révén az iskola szoros kapcsolatban állt a város sportlétesítményeivel, az ott dolgozó edzőkkel. A tanulók az országos sportversenyeken sok szép eredményt értek el, és innen indult a sportpályafutása a város egyik olimpikonjának, Rakusz Évának is.
A város lakosságának rohamos növekedése szükségessé tette még egy általános iskola építését, de amíg az elkészült, az odaköltöző családok gyermekei az 5. számú iskolába jártak. A zsúfoltságot csak váltótanítással lehetett megoldani, ami azt jelentette, hogy a tanítás reggel fél héttől délután fél hatig tartott. 1980-ban megnyílt az új 6. Számú Általános Iskola. Ez azzal járt, hogy a tanulók fele és a pedagógusok egy része átkerült az új iskolába.
Az 5-ös iskola és a Hunyadi név fogalommá vált a városunkban, a megyében és az országban egyaránt.
A település az iskola alapításakor még Leninváros volt, majd 1991-től felvette a Tiszaújváros nevet, az iskola neve 1992. május 29-étől Hunyadi Mátyás lett a közösség közös akaratából, majd 2000-től az összevont alapfokú oktatási intézmények székhelyévé vált.
Testnevelés és idegen nyelvű orosz tagozatos iskola voltunk, de a rendszerváltást követően az orosz tanítása megszűnt, és jött a német és az angol nyelv. Elkezdtük az informatika, számítástechnika tantárgy oktatását. A megyei a sporteredményeink alapján dobogós helyen szerepeltünk, a megyei sportversenyeket szinte mind megnyertük, több mint húszszor egymás után a megye legeredményesebb diáksport szervezete címet kaptuk meg. Többször lettünk országos általános iskolai bajnokok is tornában, atlétikában. Az iskolánk neve sokszor változott, de a színvonala megmaradt, ma is eredményes az intézmény.
Büszkék vagyunk a sporteredményekre, az országos és megyei bajnokokra, tanulmányi versenyek helyezettjeire.
A reneszánsz műveltségű Hunyadi Mátyás, a névadó méltó örököseként, az elődök nyomán haladva jó irányba fejlődik az iskola.
Alapító igazgató: Hamvas Sándor 1975-1985
Őt követték: Kulcsár Albert 1985-2011
Hok Csaba 2011-2021
Jelenlegi intézményvezető: Markovicsné Szabó Enikő 2021-
Dátum: .
A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,
hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat,
hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére
és az alkotás izgalmára,
hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk,
és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni."
(Szent-Györgyi Albert)
Szent-Györgyi Albert gondolataihoz híven nevelőtestületünk alapelve olyan fiatalok nevelése akiket a rendszeres tanulás, a tudásvágy, a jól végzett munka, az alkotás, a sport öröme motivál képességeikhez mérten a legjobb eredmény elérésére.
A tanuló személyiségfejlesztésnél alapelv, hogy értékrendjük, belső motívumaik megbízható iránytűként segítsék boldogulásukat, továbbhaladásukat képességeiknek megfelelően.
Kiemelt célunkaz, hogy
-intézményünkben minden tanulót adottságainak és képességeinek megfelelően a lehető legoptimálisabb fejlesztésben részesítsünk, elsajátíttassuk az alapkészségeket, a tanulási technikákat;
-tehetséges tanulóink számára emelt szintű és emelt óraszámú oktatást kínálunk, ahol magasabb szintű, elmélyültebb tudást szerezhetnek;
-az iskola esélyegyenlőséget biztosító funkciója kiemelten érvényesüljön;
-felkészítsünk tanulóinkat a továbbtanulásra és az információs társadalom kihívásaira;
A Hunyadi Mátyás Iskola 1975-ben nyitotta meg kapuit. Az eltelt több mint negyvennyolc évben mindvégig magas szintű nevelő-oktató munka, kiváló sport és tanulmányi eredmények, színvonalas rendezvények és jó hagyományok meghonosítása jellemzi az iskola arculatát. A kezdetektől működő testnevelés tagozat sok hírességet adott városunknak.
A tárgyi felszereltségünk jó, 11 interaktív tábla és 4 érintőképernyős panel segíti munkánkat. Méltán népszerű ez az eszköz a pedagógusok és gyerekek körében egyaránt. Épületünkben két tornaterem és egy tornaszoba (táncterem) van, az informatika oktatását három jól felszerelt terem szolgálja. Könyvtári állományunk is irigylésre méltó, ahol rendszeresen tartunk könyvtárhasználati órákat.
Rendkívül színvonalasak a különböző rendezvényeink, melyek egy része a hagyományápolást szolgálja.
A diákönkormányzat sok érdekes programot szervez a gyerekeknek. Színes kavalkád az alsós és felsős farsang, amelyre szívesen jönnek el a szülők is. Emlékezetes az 1. osztályosok és ötödikesek Csibe- és Kakasavatója. A farsangi rendezvényünkön a 4. évfolyamosok Palotást táncolnak, a 8. évfolyamosok keringőznek, melyre minden gyermek, szülő és pedagógus méltán büszke.
Az iskola vezetése és pedagógusai elkötelezettek a tehetséggondozás iránt. A hatékony munkavégzéshez megfelelő tárgyi és személyi feltételek állnak rendelkezésünkre.
Az intézmény többszöri átszervezése miatt 2018-ban újra megpályáztuk az „AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT” címet, melyet 2019. március 23-án Budapesten ünnepélyes keretek között vehettünk át. Tehetséggondozó foglalkozások, különböző szakkörök a szülők igényeinek megfelelően szerveződnek. Büszkék vagyunk az intézmény énekkarára is, akik az Adventi hangverseny elmaradhatatlan szereplői.
A tanulási nehézséggel küzdők számára a törvényi előírásoknak megfelelően fejlesztéseket, felzárkóztatásokat tartunk.
A sajátos nevelési igényű tanulókkal való integrált foglalkozást gyógypedagógus, logopédus és pszichológus és 3 gyógypedagógiai asszisztens segíti.
Az emelt szintű angol nyelvi képzést 2013-ban indítottuk, az első angolos osztályunk 2021. júniusában végzett. A heti öt angol óra intenzív nyelvoktatást tesz lehetővé. Létjogosultságát bizonyította az elmúlt tíz évben. Több tanulónk tett sikeres Euroexam próbanyelvvizsgát, és vannak köztük olyanok is, akik letették az "éles" nyelvvizsgát.
A nyelvtanulás az első évfolyamon játékos ismerkedést jelent az idegen nyelvvel, megalapozva a későbbi tudatos nyelvhasználatot. Elsődleges célja, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését az idegen nyelvek tanulása iránt a pozitív attitűd és a tartós motiváció kialakításával. Fontos cél továbbá, hogy a nyelvtanulás a kezdetektől élmény, érdekes tapasztalat legyen a tanulók számára.
Az emelt óraszámú csoportokban a 6. évfolyam végére az A2, a 8. évfolyam végére a B1 szintet kívánjuk elérni. Tanulóinknak lehetősége van Euroexam próbanyelvvizsgát is tenniük.
A nem emelt szintű osztályokban is - lehetőség szerint- csoportbontásban folyik a nyelvoktatás, valamint a technika és az informatika tanítása.
A nyolcadik éve működő emelt óraszámú dráma és tánc oktatás a fejlődő gyermek lelki-pszichikai és szociális egészségóvását és nevelését tartja fő feladatának. Konkrét általános fejlesztési területek és várhatóan kialakuló képességek:
-jó előadókészség (választékos beszéd, hangképzés, előadói stílus, szókincs, hangulatkeltés, stb.)
-bátor fellépés, kiállás (gyakori szereplések)
-saját test megfelelő pszichikai és téri érzékelése
A mindennapi testnevelés bevezetésével a testnevelés emelt szintű oktatás veszített ugyan népszerűségéből, de sporteredményeink továbbra is elismerésre méltóak. Most új szellemben szeretnénk a sport osztályt indítani, együttműködve a város sportegyesületeivel. Az alsó tagozaton táncpedagógusok vezetésével heti 1 órában tánc és mozgást tanulnak tanulóink testnevelés óra keretében. Az 5. évfolyamon a testnevelés 2 órájában a tanuszodában úszásoktatás folyik. Tanulóinknak széleskörű mozgási és testedzési lehetőséget nyújtanak az iskolai sportszakköri foglalkozások, valamint a DSE különböző sportcsoportjai. Így elsősorban atlétika, foci, torna, ping-pong szakkörbe várjuk a sportolni vágyókat.
A Hunyadi-pólót 2012. április 22-étől hordhatja büszkén minden hunyadis diák és pedagógus, melyet 2018-ban az intézmény tanulói és pedagógusai részéről felmerült igényeknek megfelelően modernizáltunk.Viselete büszkeséggel tölt el diákot, tanárt egyaránt, és egyben kötelez is.
A hunyadis nyakkendő ötlete a 40 éves évforduló jegyében született. Azóta ünnepi viseletünk kiegészítője.
A nálunk végzett diákok büszkén mondják: "Jó volt hunyadisnak lenni!"
Kedves Szülők!
Amennyiben gyermekük a következő tanévben is folytatni szeretné zeneiskolai képzését, kérjük töltse ki az alábbi linkről letölthető nyilatkozatot a 2023-2024-es tanévre vonatkozóan:
Jelentkezési nyilatkozat zeneiskolába a 2023-2024-es tanévre
Somogyiné Sándor Dóra
tagintézmény-vezető
Markovicsné Szabó Enikő
intézményvezető
A magyar kultúra napjáról stúdión keresztül emlékeztünk meg.
A műsort összeállította és elmondta Juhász Eszter Andrea tanárnő.
A felvételt készítette és szerkesztette Csatóné Boros Zsuzsanna tanárnő.
Kiállítást és könyvvásárt rendezett Birtalan Ágnes tanárnő.
Zeneiskolás siker
A VII. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen zeneiskolánk tanulója Kiss Eszter ismét óriási sikert ért el. A zongoristák között kategóriájában a II. helyezést nyerte el. Felkészítő tanára Rogl Béláné.
Szívből gratulálunk ehhez a fantasztikus eredményhez. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Onder Gerda Viktória 6.b osztályos tanulónk “Jó tanuló, jó sportoló” díjat vehetett ma át Miskolcon a Megyeháza Dísztermében. Testnevelője Demblovszky Gábor, edzője Benőcs Dávid volt. Iskolánk pedig a közepes méretű általános iskolák közül a 2021-2022-es tanévben 3. helyezést ért el. Nagyon büszkék vagyunk mindkét eredményre!
Köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki jelenlétével, támogatói jegy vásárlásával vagy tombolatárgy felajánlásával, illetve tombolajegy vásárlással támogatta a Szülők-Nevelők bálját!
Victorné Kardos Erika Markovicsné Szabó Enikő
a kuratórium elnöke intézményvezető
Szeretettel várjuk a Kedves Szülőket, Kollégáinkat, Nyugdíjas Kollégáinkat és
táncolni szerető baráti társaságokat!
A bál bevételével a Hunyadi Mátyás Iskola Gyermekeinkért Alapítványát támogatják!
Bálozzunk együtt gyermekeikért!
Próba nyelvvizsga a Hunyadiban
A Hunyadi Iskola 2019 óta az Euroexam International nyelvvizsgaközpont partnerintézménye. Az együttműködés keretében minden évben nyelvvizsgafelkészítő előadásokon és próba nyelvvizsgákon vehetnek részt tanulóink. A vizsgákat Szabóné Gubányi Éva munkaközösség-vezető szervezi meg számukra.
Az idén A2 Junior, B1 és B2 nyelvi szinteken vizsgázhattak felső tagozatos tanulóink az ötödiktől a nyolcadik évfolyamig. Az intézményben zajló írásbeli vizsgák és az online szóbeli vizsgák után a következő tanulók teljesítették az általuk választott szintet:
A2 Junior – 5. b osztály: Berecz Dóra, Cseresznyés Emőke, Csomós Kata, Forgó Réka, Ignáth Kornél, Jónás Jázmin Panna, Kalu Nóra, Károly Lili, Katlan Zoé, Kiss Márk, Molnár Noémi Lara, Nagy Kolos Mátyás, Onder Gerda Viktória, Pandák Patrik, Répási Kornél, Szabó Eszter, Szabó Hanna Rebeka, Szilágyi Lia, Viszóczki Zsolt - 6. a osztály: Szilágyi Panni
B1 – 7. b osztály: Ágoston Gabriella, Apostol Karolin Kira, Baróczi Lili Regina, Csata Zsolt Dániel, Csuhai Noel Róbert, Illés Bence, Káplár Andrea, Németh Hanga, Palkó Patrik, Sándor Hanna, Varga Nikoletta Bíborka
B2 – 8. b osztály: Galambos Lili, Halász Gergely, Horváth Lilien Hanna, Mecsei Balázs Ferenc, Molnár Sára, Szendrei Áron, Szurkos Liliána, Tamás Liliána
Felkészítő tanárok: Csatóné Boros Zsuzsanna, Forrainé Ipacs Marica, Kulcsár Róbert, Nagy Noémi, Szabóné Gubányi Éva, Tomkainé Kazár Éva.
Gratulálunk a sikeres szintmérő próba vizsgákhoz tanítványainknak és felkészítő pedagógusaiknak!
A 2022/2023-as tanévre beiratkozni a zeneiskolába 2022. június 13-15. 8.00 – 17.00 óráig a művészetoktatásban résztvevő régi növendékek számára a főtárgytanároknál, az új növendékek számára az iskola titkárságán lehet.
Részletes tájékoztatást az alábbi képre kattintva olvashatnak:
Hunyadi Mátyás Iskola Gyermekeinkért Alapítvány
Nyári napközis táborok
Tisztelt Szülő!
Iskolánk alapítványa nyári napközis táborokat szervez az 1-5. évfolyamos tanulók részére 2 turnusban, június utolsó két hetére. A táborokban a gyermekek programjait az iskola pedagógusai szervezik és felügyelik.
Iskolánk megemlékezését a magyar költészet napjáról az alábbi képre kattintva nézhetik meg:
A mai napon a szünetekben verseket, megzenésített verseket hallgathattunk, melyekből minden osztály számára vetélkedőt készített iskolánk könyvtárostanára, Nagyné Csörsz Viktória. A színvonalas műsort összeállította: Nagyné Csörsz Viktória, verset mondott Kovács Vivien 3.a és Török Áron 8.b osztályos tanulók. A díszletet Nagyné Csörsz Viktória és Járásiné Majorszki Marianna készítették.
Hagyományunkhoz híven az idén is rendeztünk kiállítást egy kolléganőnk munkáiból. Tóth Erika amigurumi (japán technika, horgolt, kitömött figurák) technikával készített mesefigurái megtekinthetők iskolánk aulájában.
Vándor Sándor Zeneiskolás sikerek
A II. Nemzetközi “Zongoramesék” zongoraversenyen a zeneiskolànk tanulója Kiss Eszter, óriási eredményt ért el: a Zenevilág reménysége FŐDÍJÁT nyerte el!
Tanàra, Rogl Bèláné Felkészítő tanári KÜLÖNDÍJAT kapott!
Valamint Tiszaújvàros képviselő-testülete Tiszaújvàros Közneveléséért kitüntetèst - ÉLETMŰDÍJAT- adományozott Rogl Bèlánénak.
Szívből gratulálunk a díjakhoz!
Az alábbi linken Kiss Eszter versenyanyaga megtekinthető:
https://youtu.be/gGPNtS-WA90
Kedves Szülők!
A nevelőtestület döntése szerint a nyílt napok ebben a tanévben csak a leendő 1. osztályos szülőknek lesz megtartva, melyek órái az alábbiak szerint látogathatók:
2022. április 5. (kedd)
1. óra(8:00-8:45) Angol nyelv a 3.b osztályban, tanár: Nagy Noémi
2. óra (9:00-9:45) Testnevelés és sport a 4.b osztályban, tanító: Németh Erika
3. óra (10:00-10:45) Matematika a 4.a osztályban, tanító: Mucza-Krisztin Judit
4. óra (11:00-11:45) Digitális kultúra a 2.a osztályban, tanító: Viszóczki Anett
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze számunkra a következő (március 30-i) iskolaelőkészítő foglalkozáson!
Szeretettel várjuk Önöket a meghirdetett nyílt órákon!
Kedves Látogatók!
Kérjük Önöket, hogy a megtekinteni kívánt órák előtt 10 perccel legyenek kedvesek megérkezni!
KEDVES ISKOLÁNKRÓL ÉRDEKLŐDŐ SZÜLŐK!
Információkat a 2023/2024-es tanévben indítani kívánt osztályokról itt talál:
Szülői tájékoztató az indítani tervezett osztályainkról a 2023/2024-es tanévben
KARÁCSONY 2021
Az utolsó tanítási nap karácsony előtt mindig nagy izgalmak között zajlik iskolánkban. A tanórák ünnepi hangulatban telnek,
az adventi koszorún kigyúlnak a gyertyák és jókívánságokkal búcsúzunk egymástól a téli szünet idejére.
Köszönjük a 4. osztályosok karácsonyi műsorát, melyet Tóth Erika, Németh Erika, Mucza-Krisztin Judit és Nagy Barnabásné tanítottak be.
ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
A 2.b osztályosok "angyali" adventi műsorával gyújtottuk meg a 2. gyertyát. A műsort Czár Judit Bianka és Ráczné Csordás Tímea tanították be. Áldott Adventet kívánunk!
Ma meggyújtottuk az első adventi gyertyát.
A hangulatot a 2.a osztályosok teremtették meg hozzá.
A műsort Majoriné Veres Éva és Nagyné Tóth Zsófia tanították be.
A 6.a osztályos tanulók tánca a Jótékonysági bálon.
Gratulálunk a gyerekeknek és Komlósné Oláh Mária felkészítő pedagógusnak!
https://youtu.be/lZpRMrTAyFA
Tisztelt Szülők! Kedves Támogatók!
Szeretnénk Önöket meghívni a Gyermekeinkért Hunyadi Tiszaújváros Alapítványa által október 15-én este megrendezésre kerülő Hunyadi-bálra. A bál bevételét a gyermekek számára szervezett szabadidős programokra szeretnénk fordítani.
A részleteket az osztályfőnökök fogják ismertetni Önökkel.
Kérjük, hogy részvételi szándékukat október 11-ig jelezzék az osztályfőnök felé! Azoknak a szülőknek, akik nem tudnak részt venni a rendezvényen, lehetőségük lesz támogatói jegyek vásárlására.
Szívesen fogadjuk a szülők és az osztályok felől érkező tombolatárgyak felajánlását is.
Bízunk benne, hogy minél többen megtisztelnek bennünket ezen a programon is, és egy jó hangulatú estét töltünk majd el együtt.
A szervezők nevében tisztelettel:
Victorné Kardos Erika Markovicsné Szabó Enikő
kuratóriumi elnök intézményvezető
“A ZENE MINDENKIÉ ” - Rajzpályázatot hirdetünk a Zenei Világnap alkalmából!
Szeretettel várjuk alkotásaitokat, ami a zenéről szól: grafika, rajz, logó, festmény - bármi lehet, rátok bízzuk!
A legszebb műveket kiállitjuk a zeneiskolában!
Minden résztvevő oklevélben részesül!
Határidő: 2021.szeptember 30.
A pályaműveket le tudjátok adni az irodában, vagy a zenetanároknál!
https://www.facebook.com/vandorsandorzeneiskola/posts/297796158815742
Csatlakoztunk Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző és költő felhívásához. Közösen elénekeltük a Kézfogás című dalát a Nemzeti összetartozás napján.
A videót az alábbi linkre kattintva nézheted meg:
Szarka Tamás: Kézfogás
Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók!
2021. április 19-től az alsó tagozatos tanulók számára ismét jelenléti oktatás lesz.
Amennyiben a tanuló hiányzása eléri vagy meghaladja a 250 tanítási órát - a Knt. rendelkezése szerint -, a nevelőtestület határozata alapján osztályozóvizsgát köteles tenni.
Iskolánkban továbbra is érvényesek a járványhelyzetre hozott intézményi intézkedések (belépéskor lázmérés, kézfertőtlenítés, tantermen kívüli maszkhasználat).
Azok az alsó tagozatos tanulók, akik a digitális oktatás idejére tabletet és töltőt kaptak, hétfőn reggel feltétlenül hozzák vissza!
Április 22. a Föld napja
A műsort összeállította Kővári Katalin, szerkesztette Csatóné Boros Zsuzsanna.
A műsorban elhangzó zenék, részletek:
1. A Gömb zene: V Moto-Rock együttes, szöveg: Sztankay István
2. Bagdi Bella: Gyújts egy gyertyát a Földért...
https://drive.google.com/file/d/1b0_Tw96B3bXIxPhDtI-7Zp2N7Tyh9XuF/view?usp=sharing
Kedves Diákok!
Ma a Holokauszt áldozataira emlékezünk.
A megemlékezést Balla András készítette.
A hangfájl lejátszáshoz kattints az alábbi címre! Megemlékezés a Holokauszt áldozatairól
Kedves Tanulók!
A magyar költészet napja József Attila születésnapja, április 11.
Itt hallgathatjátok meg a megemlékezést:
A magyar költészet napja
A megemlékezést összeállította és rögzítette: Nagyné Kecskés Ágnes.
A "műsorban" felhasznált zeneszámok, versrészletek:
József Attila Születésnapomra c. versét a Csík zenekar zenésítette meg.
A továbbiakban József Attila A Dunánál c. verséből hallhatunk részleteket, mely alatt az aláfestő zene: Arrival of the Birds (Extended)
Ünnepi megemlékezés 1848. március 15-ről
Kedves Kollégák! Kedves Diákok!
Az idei városi szintű megemlékezésre iskolánk pedagógusai és tanulói mutatták volna be ünnepi műsorukat.
Sajnos a járványügyi helyzet miatt ez nem lehetséges, helyette egy hangfelvételt készítettünk számotokra, melyet az alábbi linkre kattintva hallgathattok meg.
A műsorban hallható zenék:
Erkel Ferenc: Bánk bán, Act II Hazám, hazám részlet
László Attila: Szabadnak születtél (Bródy János dalának feldolgozása)
László Attila: Merre tart a nagyvilág
Talpra Magyar Rockmusical: Nemzeti dal (részlet)
A műsort összeállította: Magyarné Hadzsi Katalin
A hangfelvételen hallható: Magyarné Hadzsi Katalin és Demblovszky Gábor
A hangfelvételt készítette és szerkesztette: Csatóné Boros Zsuzsanna
Mindhármuk munkáját köszönjük!
https://drive.google.com/file/d/1dh9919nogNL5JjdA8Nd66stJ612oX65S/view?usp=sharing
A fotó illusztráció, a felvétel a 2017. március 15-i műsorunkon készült.
Tisztelt Szülők!
Néhány fontos információról szeretnénk tájékoztatni Önöket.
Az Emberi Erőforrások Minisztere mai tájékoztatása alapján 2021. március 8. - 2021. március 31-ig a nevelés-oktatás tantermen kívüli digitális tanrendben kerül megszervezésre. A tavaszi szünet a tanév rendje szerint 2021. április 1-6. között lesz.
A tanulók kötelesek az órarend szerinti időben az órákon "megjelenni", a feladatokat az aktuális tanóra ideje alatt elvégezni. Pedagógus kollégáink is ebben az időben lesznek elérhetők a tanulók számára.
Az oktatást a Google Classromban fogják végezni a pedagógusok, de a Krétában is rögzítik a tanórát és a házi feladatot.
Kérjük, kísérjék figyelemmel gyermekeik folyamatos, rendszeres tanulását.
Az 556/2020. (XII.4.) kormányrendelet 4. 19.§ alapján a veszélyhelyzet alatt a települési önkormányzatoknak a Gyvt. 21/A. és 21/B § szerinti, kiemelten, az ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetést kell biztosítaniuk. Annak helyéről és módjáról Tiszaújváros Város Önkormányzata ad majd tájékoztatást.
Kérjük, hogy töltsék ki azt a két kérdőívet, amit, a Krétán keresztül küldtünk ki az Önök részére, ezzel megkönnyítik az osztályfőnökök munkáját. A kérdőívek az ingyenes és kedvezményes étkezéssel és a tanulók digitális eszközeinek felmérésével kapcsolatosak.
További kérdés esetén keressenek bennünket bizalommal.
Jó egészséget, a tavaszi szünetre kellemes pihenést kívánunk Önöknek és Gyermekeiknek!
Vigyázzanak Magukra!
Kedves Érdeklődők!
Az Iskolakóstolgató 2020/2021 menüsávban egy kisfilmet nézhetnek meg iskolai programjainkról
a "Vár a Hunyadi!" legördülő menüben. (A YouTube videót elindítva, a jobb alsó sarokban lévő négyzetre kattintva teljes képernyőre válthatnak.)
Kérjük szánjanak rá néhány percet!
Tisztelt Szülő! Kedves Tanuló!
A mai napon pedagógus kollégáimmal a következő megállapodásra jutottunk.
A digitális oktatás ideje alatt célunk a minimális tananyag elsajátíttatása a tanulókkal, melyet a következőképpen kívánunk megvalósítani:
A pedagógus az érvényes órarend szerinti időben (vagy előtte) felteszi a tananyagot és a házi feladatot a tanulóknak a Krétába;
Ebben a tanórában a pedagógus is elérhető a tanulók számára, melynek módját a pedagógusok egyénileg határozzák meg;
Ezen kívül a Google Classroom https://classroom.google.com felületet is használni fogjuk, melyben az intézmény minden osztálya 1-1 csoportban lesz beregisztrálva;
A pedagógusoknak ezen a felületen kurzusai lesznek, melyek lehetőséget adnak a gyakorlásra, illetve a tanulóknak a megoldott feladatok visszaküldésére;
Kérjük, hogy gyermekének még a mai napon hozzon létre az alábbi módon egy e-mail címet - amennyiben még nincs neki gmail-es -, az alábbi módon: teljesnév.hunyadi.osztálya@gmail.com
pl.: valakipeter.hunyadi.7.a@gmail.com.
A google classroom használata a tanulóknak:
Jelentkezz be a googleclassroom felületére a fent említett e-mai címeddel és a hozzá tartozó jelszóval https://classroom.google.com
A szaktanároktól meg fogod kapni a kurzus kódokat a KRÉTÁ-ban.
Ezekkel a kódokkal tudsz jelentkezni az adott kurzusra (googleclassroom felületén a jobb felső sarokban a + jelre kattintva tudod ezt megtenni, utána pedig a „jelentkezés a kurzusra”)
A feladatokat itt fogod megkapni tanáraidtól.
Az általunk használt tankönyveken kívül az új tananyag elsajátításáraa tanulóknak természetesen bármely, az oktatást segítő felületen lehetősége van további gyakorlásra.
Mivel a tanuló még kiskorú, ezért fokozottan ellenőrizze és segítse gyermekét abban, hogy a tanulás rendszeres és folyamatos legyen a következő időszakban. Kérjük, hogy minden nap ellenőrizze a feladott tananyag elsajátítását!
Köszönjük együttműködését!
Tiszaújváros, 2020. március 17.
Markovicsné Szabó Enikő intézményvezető-helyettes
Tájékoztatás új munkarendről
Ezúton tájékoztatom intézményünk diákjait és a szülőket, hogy március 16-tól visszavonásig a tanulók az intézményt nem látogathatják. A diákok és pedagógusok számára új munkarend, a tantermen kívüli digitális oktatási munkarend fog életbe lépni, melynek részleteiről – az erre vonatkozó rendeletek megjelenését követően - folyamatosan tájékoztatást nyújtunk az iskola honlapján, illetve a Kréta e-naplón keresztül, továbbá a kapcsolattartás megszokott módján.
Türelmüket és megértésüket kérem.
Markovicsné Szabó Enikő intézményvezető-helyettes
EUROEXAM próbanyelvvizsga
Intézményünk próbanyelvvizsgát szervezett a 5-8. évfolyamos emelt szintű angol nyelvet tanuló diákoknak, melyre angoltanáraik készítették fel őket.
Sok sikert kívánunk!
A nyelvvizsgára az alábbi feliratra kattintva tudtok regisztrálni:
Október 19-én iskolánk távolugró csapata a kiváló 3. helyezést érte el az Országos Diákolimpia atlétikai ügyességi csapatbajnokságán.
A csapat tagjai: Karikó Zsolt, Urbán Ádám, Fenyves Tamás, Lindi Márton 8.a, Halas Erik 6.a.
Felkészítők: Ujlaky Ildikó testnevelő és Jakab István edző
Büszkék vagyunk rájuk!
1920 méteres futás a Nemzeti összetartozás napjának tiszteletére
2019. június 6-án a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói rendhagyó módon emlékeztek meg a Nemzeti összetartozás napjáról. Az első alkalommal megrendezett 1920 méteres futás a Nemzeti összetartozás emlékére és megőrzésére hívta fel figyelmet. A megemlékezést Balla András történelem szakos tanár szavai nyitották meg az iskolarádión keresztül, melyben a történelmi események felelevenítése mellett elmondta, mit is jelent magyarnak lenni a mai világban. Ezt követően az intézmény összes diákja és pedagógusa nemzeti színekbe öltözve a városi Ifjúsági parkba indult, ahol rövid zenés bemelegítés után Hok Csaba intézményvezető kerékpáros felvezetésével teljesítették az 1920 méteres távot. Az időjárás is kegyes volt iskolánkhoz, így mindenki kényelmesen saját tempójában futhatott. Célunk, a megemlékezés és a közösségformálás volt, mert a futás összekapcsol minket egymással és a természettel is. Gratulálunk minden résztvevőnek!
Akkreditált Tehetségpont lett a Hunyadi
Iskolánk 2017-ben ismét elnyerte az Akkreditált Tehetségpont címet. Ezzel jogosultak lettünk a nyilvános dokumentumainkon az Akkreditált Tehetségpont cím használatára. Jelenleg a Kiváló Akkreditált Tehetségpont címre pályázunk.
Kék a kézben, kéz a kézben
TÁNC ÉS SÉTA AZ AUTIZMUS VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL
- Időpont: 2019. 04. 02. 14.00 - Helyszín: Tiszaújváros, Városház-tér - Kérünk, viselj kék színű ruhát, ha teheted! - Program: - 13.50-14.00 Gyülekező - 14.00-14.05 Közös tánc - Séta a Dísztó körül kék lufikkal, fotó készítése, hazatérés.
- Közös táncunk mozdulatai: https://goo.gl/iZZJTV
- A múlt évi esemény összefoglalója: http://bit.do/eMb6h
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk, hogy intézményünkben 2019.03.01-től bevezetésre került az elektronikus ügyintézési rendszer. Az ügyintézést a fenti logóra vagy az alábbi linkre kattintva érheti el: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap
A rendszer bevezetésével kapcsolatban készült tájékoztató anyagokat, cikkeket a http://kk.gov.hu/download/a/cd/52000/KAFFEE%20projekt%20t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3%20kiadv%C3%A1ny.pdf linken találja.